Dr. Györkös Bea

Gyermekkardiológus, sportorvos

1967-ben születtem egy zala megyei kisvárosban, szeptember 11.-én. Orvosi tanulmányaimat Szegeden végeztem, majd gyerekgyógyászati studiumra Zalaegerszegen jelentkeztem. Már korán a chronikus betegségek diagnozisa, kezelése és gondozása vonzott. A tapasztalatok és évek előrehaladtával egyre inkább azonban a megelőzés fontossága, az egészség és betegség határvonal kérdése került érdeklődési körömbe. 2000-tól az Országos Kardiológiai Intézetben/ Budapesten/ gyakornokként dolgozva 2002-ben szereztem gyermekkardiológiai szakvizsgát.
A szűrővizsgálatok fontossága , a korai diagnozis felállításának vágya először a magzati echocardiographia felé irányitott. Tanulmányaimat kezdetben Intézetünkben, majd az I. Női Klinikán, prof. Dr. Hajdú Júlia szerető irányitásával végeztem.
2006 óta az Országos Kardiológiai Intézet magzati echocardiographiás laborban dolgozom, magzati kardiológusként. Gyakorló gyerekorvosként azonban továbbra is maradtak kérdések bennem, amely a sportorvostan és alternatív medicina tanulmányaimat elindította.
2015-ben sportorvosi szakvizsgát tettem, hogy a sportoló és egészséges gyermekek és fiatalok kardiológiai speciális szűrését még alaposabban végezhessem, illetve teljesítményük fokozásába is segíthessek.
Bízom abban,hogy ezzel a szakmai csoporttal együtt magasabb szinten szolgálhatjuk a Pácienseink egészségét.