Dr. Vilmányi Csaba

Gyermekkardiológus

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán végeztem 2004-ben. Egyetemi tanulmányaim alatt tudományos diákköri munkámat a gyermek kardiológia, és pacemaker terápia tárgykörében végeztem. Az egyetem elvégzése után a Balassa János Megyei Kórház Gyermekosztályán töltöttem rezidensi éveimet.

A rezidensképzés után, mivel érdekelt a gyermek intenzív terápia, a Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház Gyermekosztályán folytattam a képzésemet, ahol, bár csak fél évet töltöttem, sok értékes tapasztalatot szereztem.

2007 nyarán lehetőségem nyílt, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe kerülhessek, ahol azóta is dolgozom. Közben a gyermekgyógyászati alapképzés keretein belül közel két évet töltöttem a pécsi Gyermekklinikán, ahol dominálóan az Intenzív Osztályon tevékenykedhettem.
Gyermekgyógyászati szakvizsga megszerzését követően újra teljes munkaidőben a Gyermekszív Központban dolgoztam, ahol érdeklődési körömnek megfelelően főleg a Gyermekkardiológiai Intenzív Osztályon dolgoztam.

2009. óta foglalkozom szív transzplantált, és transzplantációra váró betegekkel. 2016-ban tanulmányúton jártam Newcastle-ben, ahol Európa egyik legnagyobb gyermek szívtranszplantációs programjába nyerhettem betekintést.

2011-ben vettem részt először a Transzplantációs Alapítvány segítségével a „Mi is nyaralunk” szerv transzplantált gyerekek számára rendezett nyári táborban önkéntesként, ahova azóta minden évben nagy örömmel térek vissza.

Gyermekkardiológiai szakképesítésemet 2012-ben szereztem. A Kardiológiai Intézet keretein belül több száz strukturális szívhibával született gyermeket gondozok rendszeresen.
Aktívan részt veszek a Magyar Transzplantációs Társaság, a Magyar Gyermekorvosok Társasága, és a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Gyermekintenzív Terápiás Társaság rendezvényein. Ezen túlmenően lehetőségem nyílt nemzetközi transzplantációs kongresszusokon előadóként és hallgatóként is részt venni.
Gyermekkardiológus adjunktusként mind a magyar, mind az angol nyelvű orvosképzésben részt veszek.
Érdeklődésem középpontjában a végstádiumú keringési elégtelenségben szenvedő gyermekek ellátása, illetve a szívtranszplantációs gondozás áll.